A büntetőjog a jog azon ága, amely meghatározza azokat a közösségellenes, nem kívánatos magatartásokat – társadalomra veszélyes, vagyis materiálisan jogellenes – amelyek tanúsítása, és jogellenességet kizáró tényezők hiánya esetén az elkövetőt büntetőjogi felelősségre vonják és amennyiben bűnös (gondatlanság vagy szándékosság terheli) megbüntetik (büntetés végrehajtási jog). A büntetőjog önálló jogág.
A büntetőjog alapvetően különbözik a többi jogágtól, szabályozási rendszerét illetően. Míg a többi jogág elsősorban szabályozni próbálja az életviszonyokat, addig a büntetőjog elsődleges feladata az életviszonyok védelme, illetőleg a szabályozott jogviszonyok megsértésése esetén gondoskodik a jogsértő személy megbüntetéséről. Mindezen speciális feladatai ellátásához a többi jogághoz képest sokkal erőteljesebb eszközökkel rendelkezik, melyek nagyfokú beavatkozást tesznek lehetővé a jogalanyok életébe.
Történeti áttekintés
A magyar büntetőjog története a Csemegi-kódextől napjainkig
Csemegi Kódex:
A) Az első kodifikált Btk. az 1878:V.tc volt, amelyet megfogalmazójáról Csemegi Károly államtitkárról neveztek el. A kódexet leginkább a klasszikus iskola tanításai befolyásolták. A Csemegi- Kódex a bűncselekményeket bűntettekre és kihágásokra osztotta, és ezekhez kapcsolódott a Kihágási Btk. az 1879:XL.tc.(Kbtk) által szabályozott kihágási jogintézmény, mint a bcs. legenyhébb kategóriája. Ezt a hármas felosztást nevezzük trihotom felosztásnak. (súlyszerinti) Az általános rész 9 fejezetből állt. A különös 43 fejezetet foglalt magában.
Általános rész:
I. Bevezető intézkedések
II. A jelen törvény hatálya
III. A büntetések
IV. A kísérlet
V. A részesség
VI. A szándékosság és gondatlanság
VII. A beszámítást kizáró vagy enyhítő okok
VIII. A bűnhalmazat
IX. A bűnvádi eljárás megindítását és a büntetés végrehajtását kizáró okok
A Csemegi Kódex 1.§-a a nullum crimen sine lege („Büntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, amelyet a törvény annak nyilvánít.”) illetőleg a nulla poena sine lege („Bűntett vagy vétség miatt senki nem büntethető más büntetéssel, mint amit arra elkövetéseelőtt a törvény megállapított.”) elvet fogalmazza meg.
A tett-büntetőjogi szemléletnek megfelelően a kódex középpontjában a tevés és a mulasztást is magában foglaló „cselekmény” állt. Büntetőjogi felelősséggel a 12. életévet meghaladott, fizikai személy tartozott. Az fk.-ra nem érvényesült külön szabályozás. A szándékosság és gondatlanság fogalmát a törvény nem határozta meg, ezt a tudományra bízta. A bűntettek csak szándékosan voltak elkövethetők a vétségeknél főszabály a szándékosság, de itt lehetséges volt a gondatlanság kivételesen. A bcs véghezvitelénél a kódex a közepét fogalmazta meg, tehát a kísérletet, de nem határozta meg az előkészületet, és a befejezettség fogalmát sem. A bűntett kísérlete mindig, a vétségé csak a törvény által meghatározott esetekben volt büntetendő azzal, hogy a kísérlet enyhébb volt, mint a befejezett bcs. Önálló tetteség fogalmáról a Kódex nem rendelkezett. Szakirodalom szerint, ehhez azok tartoztak akiknek a közreműködése az illető dilektum tényállásához tartozik. Társ tettesek: akik a bcs-t „együtt vagy közösen követik el.” Részesek még a felbujtó és a bűnsegéd. A Csemegi Kódex VII. fejezete felsorolja a beszámítást kizáró okokat, de nem csoportosítja. A kódex csak monista büntetési rendszert ismert, csak büntetések. A büntetési rendszer középpontjában a szabv.-büntetés különféle nemei álltak:
- fegyház(életfogy.-t, vagy 2-15év)
- börtön (6hó-10év)
- fogház (1nap-5év)
- államfogház (1 nap-15év)
A Csemegi Kódex a halálbüntetést ismerte és alkalmazta de csak két esetben a király meggyilkolása, szándékos megölése ezek kísérlete befejezett gyilkosság. Szélesebb körű alkalmazása a pénzbüntetésnek, főbüntetésként csak három bűncselekménynél, lehetséges. A kódex által szabályozott mellékbüntetés volt a hivatalvesztés, politikai jogok ideiglenes felfüggesztése, az elkobzás, a külföldi kiutasítás, pénzmellékbüntetés, a szakképzettséget kívánó foglalkozástól való eltiltás. A kódex nem ismerte a vagyonelkobzást.
A Csemegi Kódex módosításai és hozzá kapcsolódó külön törvények 1945-ig.
A századfordulón reform törekvések láttak napvilágot. Az első Bűntető novella (továbbiakban I.Bn.) az 1908. évi XXXVI. tc. bevezette a kiszabott büntetés feltételes felfüggesztésének intézményét (sursis), illetve meghatározta fiatalkorúság fogalmát (12-18év fk.) szankció rendszere preventív.
A kódex következő módosítása a 1913. évi XXI. tc. közveszélyes munkakerülőkről. A törvény bevezette a dologházat, amely történhetett fogházbüntetés helyett, fogház büntetés kiszabása nélkül, és a szabveszt. végrehajtása után. 18. év alatt dologházba utalásnak nem volt helye. A dologházba utalás határozatlan időre szólt, de tartalma 1évnél rövidebb nem lehetett.
A II. Bn. az 1928. évi X. tc. három fejezetet foglalt magában. Az első fejezet a büntetőjogi értékhatárok megállapításáról és a pénzbüntetés szabályozásáról szólt, a második fejezet a büntető igazságszolgáltatás egyszerűsítését célozta, az utolsó fejezet pedig a megrögzött bűntettesekről és az ellenük alkalmazható szigorított dologházról rendelkezett. A szigorított dologházi őrizet határozatlan szankció volt, alsó határa három év felső nem volt szbályozva, tehát életfogytiglan is tarthatott. A letelte után az igazságügy-miniszeretől lehetett kérni feltételes szabadságot, aki a szervezet felügyeletével megbízott hatóság meghallgatása után dönthetett. Az illető szabadon bocsátása a személyes megjavulástól, és személyi veszélyességétől függőt. Szőllösy Oszkár szerint a dologházba utalás nem volt más, mint határozatlan tartalmú fegyház büntetés.
- 1921.évi III.tc az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről
- 1930.évi II. tc. katonai btk
- 1940.évi XXXVII. tc a büntető ítélethez fűződő hátrányos következmények korlátozásáról és megszűnéséről, az első magyar rehabilitációs tv.
Az 1945 utáni magyar büntetőjog alakulása:
A II.vh.-t követően olyan büntetőjogi szabályok megalkotására került sor, amelyek
a) lehetővé tették a háborús és népellenes bűncselekmények elkövetőinek büntetőjogi felelőségre vonását, mint az 1945. évi II. törvénnyel törvényerőre emelt 81/1945.(II.5) ME számú rendelet és az 1440/1945. (v.1) ME számú rendelet „A háborús és népellenes bűncselekményekről”
b) A demokratikus államrend és a demokratikus köztársaság védelméről szóló 1946. évi VII.tv
c) Az árdrágító és közellátás elleni bűncselekményekről 8800/1946. (VII. 28)
Az 1948. évi XLIII. tv a III. Bn. a tv első fejezete az elmebeteg bűnelkövetőkről rendelkezett, majd a második fejezetben külön deliktumként szabályozta az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményt, míg a harmadik részben egyes különös részi bűncselekmények találhatók meg. A negyvenes évek végén a kor szellemének megfelelően egy új törvény váltotta fel a régit ez volt a Büntető Törvénykönyv Általános részéről szóló 1950. évi II. tv.(Btá) A bűncselekmény formális meghatározása helyett annak tartalmát akarta meghatározni, azzal, hogy a bűncselekmény, olyan társadalomra veszélyes cselekmény, amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. A Btá. külön meghatározta társadalomra veszélyesség fogalmát, a bcs összetevői között, azonban nem található meg a bűnösség. A kísérletet a befejezett bcs-vel, a bűnsegélyt a tettessel azonos elbírálás alá vonta. A Btá. a bűncselekményeket bűntettekre és kihágásokra osztotta, de az 1955. évi 17. tvr a kihágásokat felszámolta, és ezzel megszűnt a bűncselekmény súlyszerinti megkülönböztetése, így 1971-ig a bűntett és a bűncselekmény fogalma lényegében azonossá vált. büntettet minisztertanácsi rendelet is megállapíthatott. Btá alapján a büntetőtörvénynek akár visszaható ereje is lehetett az elkövető terhére, ezt a nyomatékos közérdekkel magyarázta a tv.
A büntetési rendszerben megtalálható volt a halálbüntetés is, továbbá az életfogytiglan tartó börtön és a határozott idejű szabadság vesztés, illetve a pénzbüntetés is. A mellékbüntetések között rendelkezett a törvény az elkobzásról, a vagyonelkobzásról, és a közügyektől eltiltástól, a foglalkozástól eltiltásról, és a kiutasításról. Nem a büntetések között helyezték el a javító nevelő munkát, szovjet minta alapján. Védelmi intézkedés az elmebetegekkel szemben elrendelt biztonsági őrizet. A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseket nem a Btá tartalmazta, hanem az 1951. évi 34. tvr és a 1954. évi 23.tvr. Az 1950-es évek büntetőjogát az jellemezte, hogy létezett a „szocialista elveken” nyugvó általános rész, azaz a Btá.; továbbá egyrészt volt nagyszámú új, az 1945 után alkotott különös részhez tartozó rendelkezés, és a Csemegi Kódex Különös Részéből még nagy számban jelenlévő bűncselekményre vonatkozó szabályok. igazságügy minisztérium 1952-ben egy gyűjteményben foglalta össze a hatályos szabályokat, ez volt a BHÖ amely szerkezeti felosztásában az általános és különös részre tagozódott.
Az új átfogó Btk. a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. tv. A tv 1962. július 1-jén lépett hatályba. A törvényen belül kaptak helyet a fiatalkorúakra és a katonákra vonatkozó szabályok. A büntetőjogi felelősség körét kiterjesztette, és számos új tényállást konstruált. A bűncselekmény a bűntett fogalmával azonosult, de beépült a bűnösség is. Megmaradt a társadalomra veszélyesség is, és ennek figyelembe vételével volt eldöntendő, hogy a cselekmény büntetést érdemel-e. A kódex relatív meghatározott büntetési rendszert követ. A főbüntetések között található a halálbüntetés is, továbbá a 30 nap és a 15 év között kiszabható szabadságvesztés is, amely halmazati vagy összbüntetés esetén 20évig terjedhetett. Főbüntetés a javító nevelő munka valamint a pénzbüntetés. Az intézkedések cím alatt: a figyelmeztetés és a kényszergyógykezelés, kényszerelvonó kezelés, és az elkobzás.
Az 1961-es Btk-t az 1971. évi 28 tvr. módosította novelláris szinten. Végrehajtási fokozatok között megkülönböztette: fegyház, szigorított börtön, börtön, fogház. Bevezette az életfogytig tartó szabadságvesztést. Kialakította a közlekedési bűncselekmények szabályait, szűkkörre szorította a társ. tulajdon és a magántulajdon közötti különbséget. 1974. évi 9. tvr. bevezette a „különös veszélyes visszaeső” fogalmát és a „szigorított őrizetet.” Az új kódex előkészítése 1974-ben indult meg, végleges formáját az 1978:IV.tv melyet az 1979:5tvr léptetett hatályba a Btké. 1979. július 1-től volt hatályban 2013. július 1-ig.
A bűncselekmény fogalom történeti fejlődése, elemei
A bűncselekmény fogalom a magyar büntető jogtudományban
A bűncselekmény- fogalmi irányzatai; a fogalom felépítésének alakulása:
A) A bűncselekmény tudományos fogalmának történetileg kialakult alapmodelljeit Európában az ókori, illetve a középkori jog jellemzője az eredményfelelősség. A magatartás következtében beálló eredményért felel mindazon személy, aki jelen volt és közreműködött a cselekményért. Ezzel gyakran együtt járt a kollektív felelősség. Ebben a rendszerben egyedül a kifejtett magatartás, illetve az okozott eredmény állt a figyelem középpontjában.
A kánonjog az eredményfelelősség ellentettje, legalábbis annyiban, hogy a bűnös akarat a kiinduló-és kapcsolódási pont a büntetése számára. A bűn nem csak a bűnös magatartással azonos, hanem már a bűnös gondolatot is magában foglalja. A bűncselekmény súlyszerinti osztályozása a kánonjog számára idegen. A XIX. században egyre jobban elfogadottá vált az a gondolat, hogy önmagában sem a bűnös gondolat sem pedig az eredmény nem elegendő a büntetőjogi felelősség megállapításához. A bűncselekmény külső és belső, illetve objektív és szubjektív elemeit különböztetik meg és választják szét. A bűnelkövető által előidézett külvilági változás objektíve beszámítható, míg a szubjektív beszámíthatóság a bűnösség körébe tartozik. Fokozatosan alakulnak ki a bűncselekmény fogalmi elemei. A cselekmény fogalom először Berner 1857. évi tankönyvében jelent meg. A bűnösségtől független objektív jogellenesség elismerésének követelése Jheringnél jelentkezett először 1867-ben megjelent művében. A jogellenességnek Binding adott önálló jelentőséget a normaelméletben. A tényállás(szerűség) fogalma Beling 1906. évi híres bűncselekménytani monográfiájában jelent meg. Merkel 1867-ben a szándékosságot és a gondatlanságot a kötelességellenes akarat elhatározás (bűnösség) főfogalom alatt egyesítette. Bűnösség tana Frank munkájában kapott különös figyelmet 1907-ben. Az egész bűncselekmény-fogalmi rendszer létrejöttében különsö figyelmet érdemel von Liszt és Beling, később Welzel munkássága. Német dogmatika szempontjából a bűncselekmény-fogalmi tagolása: cselekmény, tényállásszerűség, jogellenesség, és bűnösség.
B) A német büntetőjog fejlődésében a fent említett fogalomvázzal kapcsolatos változások fő állomásai: a klasszikus, a neoklasszikus, a finalista és a közvetítői bűncselekmény-fogalom. A négy irányzat megtartotta a fogalomvázat, de más elemeket kapcsolt hozzá.
a) Beling (1866-1932) által megalapozott és von Liszt (1851-1919) továbbépített klasszikus bűncselekmény-fogalom eredeti építőkövei a cselekmény mellett a tényállásszerűség, mint a cselekmény értékelésmentes körülírása, továbbá a következetesen objektív jogellenesség, valamint a szándékosság és gondatlanságot felölelő pszichológiai bűnösség fogalom. E felfogás szerint a tényállásszerűség csupán indiciuma, gyanújele a tőle elkülönülő jogellenességnek: a tényállásszerű cselekmény bár rendszerint jogellenes, de hogy az adott esetben is az-e, az csak a következő fogalmi elem (jogellenesség) szintjén dől el.
b) Neoklasszikus irányzat Mezger (1883-1962). A legrégibb változás a materiális jogellenesség felfedezése. Régi a pszichológiai bűnösségtan felváltásának az igényével fellépő normatív bűnösségfogalom (1907) is, amely a szándékosságot és a gondatlanságot nem iktatta ki a bűnösségből, de arra hivatkozva, hogy a gondatlanság gyakoribb válfaja, a hanyagság esetén nincs pszichés viszony, a bűnösség lényegét a felróhatóságban, szemrehányhatóságban mint értékítéletben jelölte meg. Ehhez hozzátartozik az elvárhatóság a jogellenes magatartástól való tartózkodás. Felfedezték a jogellenesség szubjektív oldalát is, de megmarad az objektív oldal. Megváltozott a tényállásszerűség és a jogellenesség viszonya is: az előbbi már nem csupán „felismerni engedi”, hanem a jogellenességet kizáró okok hiányában megalapozza a jogellenességet, „vagyis jogellenességi típust” képvisel. Hazai képviselői az irányzatnak Heller és Schultheisz.
c) Finalizmus is fenntartja azt, hogy tényállásszerű, jogellenes, és bűnös cselekmény a bűncselekmény. Welzel (1904-1977) a teória főképviselője. A finális emberi cselekményre épül rá a jogi értékelő struktúra. Az utóbbi alapja az a nézet, hogy a szándékosság, mint cselekmény alapja nem a bűnösséghez, hanem a jogtalansághoz tartozik. Ilyen átrendezés esetén azonban a dogmatika immanens feltétele, hogy nem juthat más osztályrész a gondatlanságnak sem. Ami Welzel rendszerét illeti, tényállásszerűség és jogellenesség egy közös főfogalom a jogtalanság körébe kerül. A szándékosságot és a gondatlanságot közvetlenül a tényállásszerűségbe helyezi, ezáltal azonban azok a jogtalanság alkotórészeivé válnak. A finalizmus a jogtalanságot szubjektivizálja. A szándékosságot és a gondtalanságot pszichés tartalmától megfosztotta, hogy kikerültek a bűnösség köréből.
d) A közvetítő bűncselekmény-fogalmi felfogás a német dogmatika jelenleg is uralkodó irányzata, amely lényegében a neoklasszicista és finalista megoldások szintézisét jelenti. A közvetítői felfogás általában nem fogadja el a finalista cselekménytant egészében, de azt igen, hogy a szándék a tényállásszerűség része. Kialakult a szándékosság kettős helyéről/funkciójáról szóló tan, amely szerint a szándékosság a tényálláshoz és a bűnösséghez egyaránt hozzátartozik, illetve a szándékosság a cselekmény irányának megfelelően a jogellenességhez a motivációs folyamat eredményeként a bűnösséghez tartozik. A tényállásszerűséget és a jogellenességet magában foglaló jogtalanság és bűnösség között akként tesznek különbséget, hogy a jogtalanság a tényállásszerű magatartás, illetve eredmény értéktelensége (a tettre vonatkozó negatív ítélet) a bűnösség viszont a tettes felfogásának és gondolkodásmódjának az értéktelensége (a tettesre vonatkozó negatív értékítélet).
C) Német dogmatika jelentős befolyást gyakorolt az európai büntetőjog tudományra. A francia dogmatika más irányban fejlődött azonban az nem mondható, hogy létezik egy latin és egy ettől távol eső német dogmatika. Az angol dogmatika is más utat követett mint a német. A magyar tudomány messzemenő figyelemmel volt a német dogmatikára. (Heller Erik, Földvári József, Viski László, Békés Imre, Tokaji Géza).
A bűncselekmény fogalom a magyar büntető jogtudományban
A hazai tudományos bűncselekmény-fogalom 1948-ig.
A tudományos-bűncselekmény-fogalom dogmatikailag kiérlelt meghatározásával nem találkozhatunk a magyar büntetőjog fejlődésében a XIX. század második feléig. Havas József 1831-ben a bűncselekmény fogalmára alábbi megfogalmazás szerepel:
„Minden azon szabad s lüső cselekedetek, melyek tetemesen közveszedelmesek, bűnösek. z 1843-as javaslatban sem találkozhatunk erre vonatkozó definícióval, azonban a nullum crimen/nulla poena sine lege elve már megjeleni benne.
a) Az első időszakban a nullum crimen sine lege elvétől eltekintve a bcs fogalma kívül esett a dogmatika művelőinek érdeklődési körén, és a bűncselekmény jogi ismérvit felőlelő modellként a törvényi tényállás kategóriáját dolgozták ki meghatározott ténybeli és jogi elemekből van összetéve. (Edvi Illés Károly)
b) A második korszakban megjelentek a korai fogalmi meghatározások, de fennmaradt a törvényi tényállás önállósága is. Két változata volt.
Az egyik irányzat szerint a bűncselekmény a jogellenes (jogtalan) és büntetendő cselekmény. Ekkor a bűnösség még nem fogalmi elem, hanem a szándékosság és a gondatlanság a másik bűncselekménytani kategóriában, a törvényi tényállásban kapott helyet. (Angyal Pál, Finkey)
A másik irányzat volt a fejlettebb, miszerint a bűnösséget is beépítette a bűncselekmény fogalmába, és eszerint a bűncselekmény a jogellenes, bűnös és büntetendő cselekmény. (Vámbéry Ruszten, Irk Albert)
c) Végül a harmincas évektől kezdve megjelent az az elmélet, mely a törvényi tényállás önállóságát felszámolta, a tényállásszerűséget bevonta a bűncselekmény fogalmába, és azt mint tényállásszerű, jogellenes és bűnös cselekményt határozta meg. (Heller Erik, Schultheisz Emil)
A hazai tudományos bűncselekmény-fogalom 1950-től
A szándékosság és gondatlanság a bűnösség két központi alakzata lévén, a második világháborút követően eleinte a hazai jogirodalomban az a meghatározás vált uralkodóvá, amely szerint a bűncselekmény a társadalomra veszélyes, jogellenes, bűnös és büntetendő cselekmény. (Kádár Miklós 1952) A későbbiek során mind több szerző vonta be a társadalomra veszélyességet is, éspedig vagy a büntetni rendeletség körében (Földvári József, Békés Imre), vagy pedig önálló ismérvként (Horváth Tibor). E felfogás alapján az emberölés, a testui sértés stb.. valamely társadalomra veszélyességet, jogellenességet kizáró ok (pl.: jogos védelem) fennforgása esetén is tényállásszerű, de azért nem bűncselekmény, mert nem veszélyes a társadalomra. Viski László szerint a bűncselekmény büntetőjogellenes és felróható cselekmény. A felróhatóságon azoknak az elemeknek az összességét értjük, amelyet ebben a tankönyvben bűnösségnek nevezünk. A (büntető) jogellenesség alkotórészei viszont Viski szerint egyrészta társadalomra veszélyesség, másrészt a tényállásszerűség, és ha az utóbbiakat a kiindulópontot képező (büntető)jogellenes behelyettesítjük a bűncselekmény minta társadalomra veszélyes , tényállásszerű és felróható cselekmény jelenik meg. Viski rendszerében maga a tényállás is összetett:
a) diszpozíció szerűség
b) negatív tényállási elemként a jogellenességet kizáró okok hiánya
c) cselekmény objektív beszámíthatósága
Békés Imre újabb felfogása szerint a bűncselekmény az a cselekmény, amely tényállásszerű (büntetendő), továbbá társadalomra veszélyes (materiális jogellenesség) és bűnös.
Wiener A. Imre a bűncselekmény didaktikai fogalmáról ír, a „bűncselekmény az a büntetendő cselekmény, amelynek az elkövetője büntethető.” Ahhoz, hogy egy cselekmény büntetendőnek minősüljön, meg kell felelnie az objektív és szubjektív tényállási elemeknek, valamint hiányoznia kell a büntetendőséget kizáró körülményeknek. Az elkövető bűnösséget azok a körülmények zárhatják ki amelyeket bűnösséget kizáró okoknak nevezzük.
Földvári József (1999) a bűncselekmény a tényállásszerű (büntetni rendelt), jogellenes (társadalomra veszélyes) és bűnös cselekmény. Legújabb tankönyvében azonban a fogalom meghatározásánál csak a tv.-i definícióra van tekintettel. Ennek megfelelően a jogellenesség nem külön fogalmi ismérv, mert –annak két oldalát szétválasztva- a materiális jogellenességet a társadalomra veszélyességgel; a formális jogellenességet a büntetni rendeltséget pedig tényállásszerűséggel azonosítja.
A bűncselekmény tudományos és törvényi- megfeleltetett- fogalmáról
Felfogásunk szerint a bűncselekmény az olyan cselekmény, amely
– tényállásszerű (diszpozíciószerű), azaz büntetőtörvény által büntetendő
– (büntető)jogellenes, azaz társadalomra veszélyes és
– bűnös, azaz –egyéb ismérvek mellett – szándékos vagy gondatlan
Minden elemet tartalmaznia kell, hogy egy cselekmény bűncselekménnyé váljon, illetve elhatárolható legyen a nem bűncselekményektől. A fogalmon belül az egyes elemek elkülönítendők egymástól. Azonban e fogalmi elemek együttes fennállása szükséges, bármelyikük hiánya esetén nem valósul meg bűncselekmény, továbbá a megadott sorrendben épülnek egymásra, és a gyakorlatban is ebben a sorrendben vizsgálandók. A fogalom meghatározás alapvető kiindulópontja, hogy az emberi magatartásnak büntetőjogi értelemben cselekménynek kell minősülnie. A második lépés annak meghatározása, hogy a cselekmény kimeríti-e a büntetni rendelet törvényi tényállás (diszpozíció) minden elemét, azaz tényállásszerű-e vagy sem. A szerzők a bcs fogalmának meghatározásánál általában nincsenek tekintettel arra, hogy csak a befejezett vagy a megkísérelt tettesi cselekmény tényállásszerű, míg a büntetendő előkészület valamint felbujtás és bűnsegély nem tényállásszerű, csupán diszpozíciószerű.
A definíció további eleme a tényállásszerűség (diszpozíciószerűség) –büntetendőség- mellett a (büntető)jogellenesség/társ.-ra veszélyesség. Mindkét kategória külön-külön fogalmi elem ugyan, de szerves összefüggés is van köztük: (büntető)jogellenes a tényállásszerűen és materiálisan jogellenes, és büntetőjogi jogkövetkezménnyel (büntetéssel) fenyegetett cselekmény. A társadalomra veszélyességet érdemben mint kodifikált materiális jogellenességet fogjuk fel. A (büntető)jogellenesség a tényállásszerű (diszpozíciószerű) cselekmény értékelését is magában foglalja: a tényállásszerű cselekmény büntetőtörvényben ütköző és annak következményeként büntetőjogi büntetéssel fenyegetett cselekmény egyrészt, másrészt materiálisan veszélyes. Ennek megfelelően is különbség tehető a formális (alaki) és a materiális (anyagi) jogellenesség. A bűnösség pszichológiai és egyúttal normatív, tehát komplex fogalomként értendő.
BŰNCSELEKMÉNY=
CSELEKMÉNY
+TÉNYÁLLÁSSZERŰSÉG (DISZPOZÍCIÓSZERŰSÉG)
+(BÜNTETŐ)JOGELLENESSÉG, TÁRSADALOMRA VESZÉLYESSÉG
+BŰNÖSSÉG