Bűnösség beismerése

“BEISMERJEM VAGY HARCOLJAK?

Amikor valakit előállítanak a rendőrségen, vagy gyanúsítottként idézést kap, azonnal megfordul a fejében, hogy előzetes letartóztatásba fogják helyezni, ha nem működik együtt a rendőrséggel, ha nem mondja azt amit hallani szeretnének.

Ebben az esetben gondolhatja úgy, ha beismerem valószínű szabadon távozhatok, azután majd lesz valahogy. Ha beismeri a cselekmény elkövetését, akkor a bíróság garantáltan elítéli. Miután a kihallgatása során bűnösnek vallja magát, elismeri a bűncselekmény elkövetését, nagyon kevés tehető az gyanúsított érdekében. Amit mond, vagy amit a hatóság rendelkezésére bocsát, később szabadon felhasználható Önnel szemben a büntetőeljárás során, de akár polgári perben is. Az, hogy bűnösnek vallja magát a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldásnak tűnhet, de HA NEM KÖVETTE EL A CSELEKMÉNYT nem az! NE VALLJA MAGÁT BŰNÖSNEK!

Ha úgy gondolja, hogy bűnös, akkor se ismerje el a cselekmény elkövetését azelőtt, hogy értékelte volna az összes jogi lehetőségét.

Sikerrel tagadhatja a bűncselekmény elkövetését abban az esetben is, ha ténylegesen elkövette azt. Az ügyészségnek kétséget kizáróan bizonyítani kell tudnia a bűnösségét minden esetben. Ha nem állnak megfelelő bizonyítékok rendelkezésre a bűnösségének bizonyítására, vagy a bizonyítékok ellenére Önnek jól felépített, életszerű, megdönthetetlen védekezése van, akkor a bíróság az Ön felmentésével zárja le az eljárást.

Abban az esetben, ha az ügyészség kétséget kizáróan tudja bizonyítani a bűnösségét, és nincs lehetőség a történtek elfogadható magyarázatára, akkor Ön akkor jár a legjobban, ha a cselekményt elismeri, és minden erejével a várható büntetés csökkentésére koncentrál.

Mielőtt eldönti, hogy mit válaszol arra a kérdésre, hogy a bűncselekmény elkövetését beismeri-e, Önnek tisztában kell lennie a bűncselekmény büntetési tételével, azzal, hogy egy elhibázott vallomás vezethet akár ahhoz, hogy a bűncselekményét súlyosabban minősüljön, a várható büntetése növekedjen.

Amikor bűncselekmény elkövetésével vádolják, mielőtt bármit is mondana, Önnek tapasztalattal, gyakorlattal rendelkező védőügyvédre van szüksége, aki értékeli az esetét és a lehetőségeket, aki őszinte választ ad a kérdéseire.

Ne tegyen vallomást, amíg nem kérte ki szakemberrel tanácsát.”

Forrás: Vidákovics Ügyvédi Iroda